Madách - Az ember tragédiája (1861):
(részlet)

„Midõn az ember földén megjelent,
Jól béruházott éléskamra volt az:
Csak a kezét kellett kinyújtani,
Hogy készen szedje mindazt, ami kell.
Költött tehát meggondolatlanul,
Mint a sajtféreg, s édes mámorában
Ráért regényes hipotézisekben
Keresni ingert és költészetet.

De már nekünk, a legvégsõ falatnál,
Fukarkodnunk kell, általlátva rég,
Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk,
Négy ezredév után a Nap kihûl,
Növényeket nem szül többé a Föld;
Ez a négy ezredév hát a mienk,
Hogy a Napot pótolni megtanuljuk,
Elég idõ tudásunknak, hiszem.”